Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Related Posts with Thumbnails

Csipke-rózsa

Author: Martha / Címkék:



A lovagkorszak rózsakultuszának legszebb emléke Csipkerózsika meséje. Keletkezésének helye és ideje teljesen ismeretlen, bár már sok elmélet igyekezett ezt a kérdést megoldani. Annyi azonban mindenesetre bizonyos, hogy ez a mese a lovagvárak levegőjét leheli. Valahol nyugaton keletkezett, sokáig lappangott szerző nélkül, majd Gioval Battista Basile a XVII. század első felében Pentameronéjában tette közzé, amely a XVII. és XVIII. században, több mint 10 kiadást ért. Csikerózsika meséje, nyilván már, valamely későbbi korban, hozzánk is eljutott, magyar népmesegyüjtők is feljegyezték.
Magyar csipke nevének eredete meglehetősen bizonytalan. A csipke szó mint növénynév már a schlägli szójegyzékben előfordul: rubus, chipke. Hogy azonban mégsem a szedret értették rajta, valószínűvé teszi az a körülmény, hogy a szeder külön is megtalálható a schlägli szójegyzékben: morus, szeder. Jelentését talán megfejthetjük a Hortularium magyar szavaiból. Ugyanis a szójegyzék egy Hortularium-hoz kötve került elő s a Hortularium-ban is találunk magyar szavakat. Ebben olvassuk: afflamentum, chypke bokor. Tehát a középkori csipke eredetileg a bibliából ismert égő csipkebokor.
A nyelvészeti kutatások szerint csipke szavunk valószínűleg szláv jövevényszó, a szláv csipka a rózsabogyó, tehát ugyanaz a jelentése mint a német Hagebutte szóé, amely eredetileg Hain-Butzen volt. Ez is átjutott a magyarba, délnémet módosulataiból magyarosodott a hecsepecs és hecsempecs. A középkori magyar, tövist és égő tövisbokrot jelentő csipke eme kettős vonatkozását jellemző módon szemlélteti Bejthe István Nomenclator-a, amelyben ezt olvassuk:
Rosa canina, eb chipke; hoc est caninus rubus.
A bibliamagyarázók az égő csipkebokrot a keleti Rubus sanctus-nak tatják, így lett a magyar csipke a kolostorkerti irodalomban a rubus megfelelője, és az eredetileg rózsabogyó jelentésű szláv kölcsönszó így kapta a tövis értelmet. Csipkerózsika minden bizonnyal a német Dornröschen fordítása és ebben az összetételben a csipke szó mindkét jelentése kitünően érvényesül.

'Florum flos' ~virágok virága

Author: Martha / Címkék:



A középkorban sokáig, körülbelül a XIII. századig, csak a kolostori élet biztosíthatott egyeseknek olyan nyugalmat és emelkedettséget, hogy a lélek szárnyalását lehetővé tegye. Tudomány, költészet, művészet teljesen a kolostorokba húzódott s így természetes, hogy a virágkultusz is ott virágzott ki és ott termelte első gyümölcseit. Hrabanus-nál is nevezetesebb képviselője a középkori kolostori virágkultusz ápolóinak a Bódeni-tó kis szigetén, Reichenaun, épült bencés kolostor apátja, a fiatalon elhunyt Walahfrid (809–849). A kolostori virág- és általában növénykultusznak kétségtelenül Walahfrid Hortulus címen ismert költeményei a legkiválóbb terméke. Ezekben a szerző 23 növényt énekel meg, nyilván azokat, amelyek legjobban magukra vonták a reichenaui kolostor kertjében a minden szépért és jóért lelkesedő szerzetes figyelmét.
A Walahfrid által megénekelt 23 növény neve itt következik: salvia, ruta, abrotanum, cucurbita, pepones, absinthium, marrubium, foeniculum, gladiola, lybisticum, cerefolium, lilium, papaver, sclarea, menta, puleium, apium, bettonica, agrimonia, ambrosia, nepeta, raphanus, rosa. Ezeket a neveket nagyrészt ismerjük a Capitulare szövegéből. Nehány új is akad azonban, így az absinthium (fehér üröm Artemisia absinthium), marrubium (pemete, Marrabium vulgare), agrimonia (apró bojtorján, Agrimonia eupatorium), ambrosiaChysanthemum vulgare). (valószínűleg azonos növényt jelent mint a Capitulare tanaritája, tehát varádics,
Walahfrid mindeniknek megénekli gyógyító erejét, némelyiknek szépségét is. Mennyire költői szemmel nézte a kolostorkert növényeit, legjobban a tök (természetesen a középkorban egyedül ismert lopótök) érzékeny és csavarodó kacsainak lendületes leírása mutatja. A sorrendben utolsó helyre tette a rózsát. De nem azért, mintha háttérbe akarta volna szorítani, hanem éppen ellenkezőleg, hogy teljesen szabadjára engedhesse költői lelke szárnyalását. Rózsáról és liliomról kevés hasonló szépségű verset írtak, mint a Hortulus XXV., a rózsáról szóló fejezete. „Ez a két dicső virág – írja Walahfrid – jelenti az egyháznak évszázadokon át elért összes pálmáit.” A liliom természetesen itt is a szűzesség s ennélfogva Mária virága. A rózsa a martirok vérével díszes. Mindkettőt Máriá-nak ajánlja: bello carpe rosas, laeta arripe lilia pace! A liliomot, amelyet Jézus szóval és egész életével a Szűzanyának szentelt, és a rózsát, amelyt halálával festett.
Walahfrid kötleményében jelenik meg először a rózsa mint a virágok virága, florum flos. Mivel pedig piros színénél fogva a martirok virága, a legfőbb martirt, Krisztust jelenti és Krisztus gyakran jelenik meg a középkori költészetben virágok virága néven. Így dicsőíti az 1196-ban elhunyt Geoffroi de Breteuil is nevezetes Mária-siralmában, amelyet a XIV. század elején valamelyik magyar szerzetes magyarra is lefordított. A magyar fordítás szerencsére ránk maradt a löweni-kódexben. Ez az ómagyar Mária-siralom őrzi a magyar virágkultusz első formált emlékét, a még akkor vallási értelemben vett „virágénekeket”, következő soraiban.
Világnak világossága, Virágok virága! Keservesen kínzatol, Vasszegekkel átveretel.

Related Posts with Thumbnails

Keresés ebben a blogban

Rendszeres olvasók