Az iparművészeti rózsa-motívumnak a festészetre is hatása volt, ahol a festő rózsát akart festeni és nem jutott más modellhez, ott egyszerűen átvette az iparművészeti rózsamotívumot. Még Clusius pannóniai flóraművének rózsaképein is meglátszik, hogy a fametsző nem tudott szabadulni az iparművészeti rózsa-motívum hatása alól, a rózsaszirmok szélének behajlása nagyon „bádogszerű”.
A rózsamotívum elterjedt természetesen a templomokban is és megjelent a templomi bútorokon is. Mint díszt gyakran faragták a rózsamotívumot a gyóntatószékek csúcsára is. Sőt a szigorú VI. Hadriánus pápa hivatalosan is elrendelte a gyóntatószékeken ennek a motívumnak ilyetén használatát. Ebben rejlik a magyarázata a sub rosa kifejezésnek. Sub rosa közölni valakivel valamit, annyi, mint gyónási titokként bízni rá közlésünket.
Mindezek egyszersmind megvilágítják, miként kell értelmeznünk a pápai aranyrózsát. Körülbelül ugyanúgy, mint az Isten fáját. Csakhogy az aranyrózsa magát Krisztust, a királyt képviselte és hivatalos megnyilatkozása volt a középkori virágkultusznak. De lényege ugyanaz, vagyis a vallásos erő, a legfőbb erő, amely a lélek leghatalmasabb orvossága. Mondhatnók, a lelki világba emelt gyógynövényrózsa.
És ezzel elérkeztünk a rózsakultusz legszebb termékeihez, a rózsacsodákhoz, amelyek a középkori legendákban nagy szerepet játszanak. Emléküket legszebben őrzi mind mai napig az „ezeréves” rózsatő Hildesheimban a kolostor udvarán
A margitszigeti apácák sokat gyönyörködtek Szent Dorottya rózsacsodájában. Magyarul a Cornides-kódex őrizte meg ezt a legendát Ráskai Lea valamikor 1514–1519 között rajzolt írásában. Dorottya, mikor Fabricius fejedelem halállal fenyegette meg, késznek jelentkezett szenvedni Krisztusért, jegyeséért, kinek kertjében rózsát, almát szedve fog vigadni örökké. E mondására célozva szólította fel őt gúnyosan Theophilus, a főitélőmester, mikor Dorottyá-t a nyakvágó helyre vitték: „hogy őneki küldene az ő jegyesének kertéből rózsákat és almákat.” A szűz fogadá, hogy megküldi. Mikor a nyakvágó előtt lehajtá fejét, íme jelenék neki egy gyermek, „ki vala bársonnyal megöltöztetett, mezéjtelen lábakkal és vala szép fodros haja, kinek ő ruháján valának aranyos csillagok, hozván ő kezében kosárkát három rózsákkal és három almákkal”. „Kérlek én uram, – szólt hozzá Dorottya – hogy vigyed ezeket a rózsákat és az almákat ez kosárkában Theophilus-nak”. Ekkor a nyakvágó elvágta Szent Dorottya fejét. Theophilus pedig áll vala ez időben a fejedelem palotájában; megjelenék neki a fent mondott gyermek, s félre hívá őt, mondván: „ez rózsákat az almákkal küldette neked az én Dorottya hugom”. Elálmélkodik e nagy csoda láttára Theophilus, megkeresztelkedik, dicsőítvén Dorottya istenét, ki február havában rózsát, almát küldhet, akinek akarja, s szerzett igen szép éneket Isten és Szent Dorottya dicséretére e rózsáknak csodáiról. Ezért hord rózsakoszorút a fején Szent Dorottya a Herencséni-család címerében
.jpg)
