Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
Related Posts with Thumbnails

Egy csésze csokoládé

Author: Martha / Címkék:








A csokoládé Európában majdnem három évszázadon keresztül kizárólag italként volt ismert és fogyasztott.. Karrierje a Napkirály udvarában egy botránnyal kezdődött, a 'mosónők lázadásával'. A csúfságnak még az érintése ellen is tiltakoztak, később persze fel kellett adniuk ellenállásukat.

A csokoládéitalt azonban nem kortyolták hanem kanállal fogyasztották.. Francois Boucher festménye "Egy csésze csokoládé" fiatal nőt ábrázol, aki éppen csészéből kanalaz valamit, a nevelőnő pedig csokoládéval eteti a térdén ülő kisgyermeket.

Goethe korának még sűrű csokoládéja az évtizedek során egyre inkább hasonlítani kezdett a ma ismert csokoládéitalra.. Az újmódi tűzhelyeken, amelyekben már zárt alsó térben lobogott a tűz, kis edényben megolvasztottak egy darab csokoládét, felöntötték tejjel vagy vízzel, jól átkeverték, s minden elképzelhető ízesítővel fűszerezték. Öntöttek hozzá bort, keverték kávéval, az erősebb italok hívei pedig konyakkal vagy rummal kortyolgatták.

Csokoládés tojáspuncs

Ez az édes puncskülönlegesség alkohol nélkül is nagyon finom. Ha gyerekeknek készül a rumot teljesen ki kell hagyni belőle.

Hozzávalók:
10 dkg félédes csokoládé
1/2 l tej
4 tojássárgája
13 dkg cukor
8 cl barna rum

A csokoládét lereszeljük és forró tejjel felforraljuk. A tojássárgáját habosra keverjük a cukorral, majd állandó keverés mellett lassan a forrásban lévő tejhez adjuk. A rumot tálalás előtt keverjük bele.





4 megjegyzés:

Sapimanó írta...

Hűűűűű! Mindig olvasom ezeket a történelmi bejegyzéseidet érdekes és izgalmas dolgokról, amit persze nem tanítanak :), és mindig megállapítom, hogy hihetetlen! A forró csoki mint olyan, egy nagyon proli dolog ehhez a recepthez képest! Este meg is csinálom Gergőnek és nekem, persze rum nélkül. Bár lehet megpróbálom az enyémet majd rumaromával :)

Köszönöm szépen ezeket a csodákat!

do írta...

Hmmm, ilyeneket olvasgatni, mikor a karácsonyi pluszkilókkal küzdök. Ajjaj, el fogok csábulni! Köszönöm a történetet, most megint tanultam valamit!

Romantik Seelchen írta...

liebe Martha, ich denke es geht dir gut, hoffen wir auf den warmen Frühling, diese Kälte und Dunkelheit gehen auf die Seele....
hast du hier einen Übersetzer auf deinem Blog???,
das würde besser sein und ich kann lesen gut,
liebe Grüße von Jasmin

Martha írta...

Kedves Sapimanó és do!
Válaszadásom a gépem meghibásodása miatt késett!! Ez az év is jól kezdődik címmel...
Virtuálisan azért koccintok veletek az egészségetekre egy csésze forró csokit alkohollal vagy anélkül...

Megjegyzés küldése

Related Posts with Thumbnails

Keresés ebben a blogban

Rendszeres olvasók