A XVI. században megint új korszak kezdődik a rózsa történetében, a tudományos kutatások megindításáé. A középkor nem különböztetett rózsa és rózsa között. Ezt annál kevésbbé kellett tennie, mert mind a kolostorkertben, mind a lovagok várkertjeiben nagyon kevésféle rózsát ültettek. A középkor legelterjedtebb kerti rózsája az ókorban is közkedvelt százlevelű rózsa, melyet ma Rosa centifolia néven különböztet a tudomány. Százlevelű ebben az esetben természetesen száz-szirmut jelent. Hazája valahol keleten van, vadon termő alakjának a Kaukázus keleti felében honos Rosa centifolia var. sanctá-t tartják, amelynek öt szirma van. Valószínű, hogy a perzsák ültették először kertjeikbe, Herodotus tudósítása szerint a babiloniaiak a perzsa hódítóktól kapták a rózsa ismeretét. Így jutott később a görögökhöz is, akik már nagy rózsakedvelők voltak. Theophrastus többféle rózsát említ s azt írja, hogy a legtöbb ötszirmú, de van 12–20, sőt százlevelű – roda hekatontophylla – is. A római szerzők utóbbi kifejezést centifoliá-ra fordították le s így kapta az ókor és a középkor legkedveltebb rózsája a Rosa centifolia nevet.
A rómaiak állították elő és különböztették meg az első többször virító, remontans rózsát. Plinius azt írja, hogy a campaniai rózsa virágzik legkorábban, később nyílik a milesiai s legkésőbben a praenestiai. Clusius praenestiait a ma Rosa damascena néven különböztetett rózsának minősítette. Egyesek szerint a kolostorok nem vették át ezt a rózsát a rómaiaktól, hanem a keresztes háborúk korában jutott Európába arab közvetítéssel. Ezt jelentené a damaszkuszi név. A legkiválóbb olajrózsa és hajdan a legfőbb hónapos rózsa. Utóbbi név a XVI. században bukkan fel először latin Rosa omnium calendarum alakban.
Napjainkban a százlevelű és a damaszkuszi hónapos rózsa a legelterjedtebb parasztrózsák.
Ez volt az ókor és a középkor konyharózsája, amelynek bimbóját ecetbe tették el, szirmait pedig mézben, később cukorban. Ezért gyakran ecetrózsa vagy cukorrózsa volt a neve. Piros szirmairól bársonyrózsának nevezték. A franciák és a kertészeti irodalom rose de Provins néven ismeri kerti alakját. Az egész Déleurópában és Középeurópa déli felében elterjedt bársonyrózsa először jelentkezik a magyar botanikai irodalomban külön néven a kerti rózsa, amelyet egyszerűen rózsa néven emlegetnek, és a vadrózsa mellett, amelyet csipke vagy ebcsipke néven különböztetnek. Bejthe István így jellemzi Clusius nyomán:
Rosa pumila silvestris simplici magno rubro flore, parragi rosa.
Az ismertetett három rózsa a Rosa gallica közelebbi rokonságához tartozik s mint láttuk, a legősibb kerti rózsák ezek sorából származnak. Ha nem is lehet a régiek rózsáit minden tekintetben pontosan párhuzamba állítani a mai fajnevekkel, annyi mindenesetre kétségtelen, hogy ebbe a csoportba tartoznak
.jpg)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése